VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


CSOMAI Károly
( Veszprém, 1902. december 16. - Veszprém, 1989. június 24. )

tsz-elnök

Édesapja rendőr volt, de a Tanácsköztársaság idején is szolgált, ezért később meghurcolták. Tizenketten voltak testvérek, közülük nyolcan érték meg a felnőttkort. Az elemi iskola ötödik osztálya után ostoros béres, két év múlva ökrös béres a veszprémi püspökség birtokán. Tanulmányait Somogyszentimrén kétéves gazdasági iskolában folytatta. 1920-tól ismét a veszprémi püspöki uradalomban dolgozott. 1930-ban került Nagyalásonyba Barcza Dezső Ötvös-pusztai birtokára, 1939-ben már Vilma-pusztán ispánként vezette a gazdaságot. 1945-ben két hold földet kapott, ezen gazdálkodott 1948-ig, amikor megalapították az Ötvös-pusztai Táncsics Mezőgazdasági Termelőszövetkezetet, amelynek első elnökévé megválasztották. 1964-ig töltötte be ezt a tisztséget, majd 1972-ig Monsotorapátiban tsz-elnök. 1958-ban országgyűlési képviselőnek választották. Tagja volt a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának és a Veszprém Megyei Tanácsnak. Munkásságát több állami és megyei kitüntetéssel ismerték el. Sírja a veszprémi Vámosi úti temetőben van.
  I.: HAMAR Imre: A Nagyalásonyi Táncsics Mezőgazdasági Termelőszövetkezet három évtizede. Vp., 1978. –Varga.